Powered By Blogger

2010. szeptember 3., péntek

Ausztria: Bärenschützklamm, Ötschergräben, SzG3

Vissza a főoldalra (katalógus)

Most azt szeretném bemutatni, hogy milyen haszonnal jár, ha az ember elég jól elboldogul az interneten és olyan információkat tud beszerezni, melyeknek nem volt a birtokában, de jól jöttek (itt most természetesen turisztikai témára gondolok).

Miután elég idős vagyok már, első ismereteimet a turisztikai célpontokról a Panoráma útikönyvekből szereztem. Itt találtam egy képet egy szurdok részlettel, de a kép alá csak az volt írva, hogy szurdok Grác mellett. Ez nem túl sok. Miután ekkor már aktív felhasználója voltam a Google Earth-nek, el kezdtem keresgélni, hol is lehet ez a hely. Némi keresgélés után meg is találtam Gráctól északra Mixnitz mellett: ez a Bäreschützklamm.

A másik helyet már rutinszerűen leltem meg, egyszerűen megkerestem annak a helynek a közelében ahová menni szerettünk volna, hogy hová tettek fel sok képet (mert azt valószínűleg érdemes megnézni). Így találtam meg Mariazell-től északra kb. 20 km-re az Ötschergräben-t. Ez utóbbi volt az egyik legnagyszerűbb felfedezésem, mert be kell vallanom, Én még erről a helyről nem hallottam sohasem, viszont ez az egyik legszebb hely, ahol mostanában voltam. Pedig Ausztriát elég jól ismerem.

Ezt a két helyet most egy képzeletbeli utazásban fogom összefoglalni (akár így is történhetett volna, mivel nincsenek egymástól messze).

1. Bärenschützklamm


Ez a hely Gráctól északra található Mixnitz község mellett. Jöhetünk Grác felől vagy Bruck an der Mur felől. A közút felől meg kell keresni a megfelelő leágazást, mert a faluba nem megy közvetlenül út. Előbb le kell jönni a főútról és azzal párhuzamosan haladva egy hídon jutunk át a faluba. A falut a folyóra merőlegesen kell  elhagyni és még kb. 3 km-t kell (lehet) autóval menni, hogy ott letehessük a kocsit. Itt több helyen préselnek nagyüzemileg almalevet (100 %-os!!), lehet belőle venni (persze csak idényben), nagyon finom és friss.

Az út eleje tipikusan nordic walking út (a szurdokig), mivel erőteljesen emelkedik, Én úgy néztem, hogy a bejáratig kb. 300-350 m szintkülönbséget kell leküzdeni.

Gyalogút Mixnitz és a bejárat között

Itt tehát elmondhatjuk, hogy az autóút nem a bejáratig megy el, hanem meg kell dolgozni azért, hogy megnézhessük azt, amit akartunk. Érdekes, hogy itt elég sok magyar volt (tehát mások tudták, hogy szép és hogy hol kell keresni), a turisták kb 90 %-a magyar volt, amikor itt voltunk.

Ez a gyalogút kb. jó egyórás túrázás, erős emelkedőkkel. A pénztárépület előtt úgy 500 m-el vízszintesbe vált.

A fogadóépület a pénztárral

Amint lehet látni, a pénztárat viszonylag könnyen ki lehet kerülni (ez nem egy JÓ TIPP most), Én mégis azt mondom, ki kell fizetni ezt az osztrák viszonylatban nem túl drága belépőjegyet, hiszen a későbbiekben látni fogjuk, hogy a befolyt összeg jó részét a lépcsők, létrák, stb. karbantartására fordítják. Amikor Mi ott voltunk, mindenki befizette a belépő díjat. 

Minden, amit a Bärenschützklamm-ról tudni kell 
(egy kis német nyelvtudás elkél)

Ha már bejutottunk a területre, az első néhány száz méter nem túl nehéz (ekkor már eltehetjük a nordic walking botokat), viszont az út itt erősen balra fordul és kezdődik a lépcsőmászás.

Kezdődik a lépcsőmászás!

Tulajdonképpen egy mellékvölgybe megyünk be, egy patak nyomvonalát követve. A kövek között több vízesésben szakad le a patak vize.

Bärenschützklamm

A lépcsőket megszámozták és miután itt visszaszámlálás van, ahogy közeledünk az 1-hez úgy közeledünk a szurdok végéhez.

Bärenschützklamm

Ahogy haladunk felfelé, meggyőződhetünk, hogy a lépcsők példásan karbantartottak, nincs egy korhadt, lötyögő fadarab, a folyamatos cseréhez az anyag már ki van készítve.

Bärenschützklamm
Bärenschützklamm

És csak kapaszkodunk - kapaszkodunk felfelé (közben persze gyönyörködünk a szép szurdokban is), fogynak a számok a lépcsőkön.

Bärenschützklamm

Ezután szép lassan elfogynak a számok, hurrá, itt az 1. Mi eddig mentünk fel, de a könnyen beszerezhető térkép szerint több felé lehet tovább menni (kissé feljebb van egy jó menedékház világhírű almás rétessel). 

Bärenschützklamm

Mi visszafordultunk és ugyanazon az úton visszamentünk a bejáratig. Szerencsére azért nem csak lépcsők vannak, néhol közel vízszintes szakaszok is vannak (bár nem túl hosszúak), itt egy kicsit lehet pihenni. Viszonylag kényelmes tempóban másfél - két óra alatt meg lehet járni a szurdokot (ebben nem tartozik bele a Mixnitz - Pénztár szakasz).

Bärenschützklamm

Végül vissza sétáltunk a parkolóig, ahol a már említett alma préselőktől vettünk egy liter almalevet, amit gyakorlatilag azonnal meg is ittunk.

2. Ötschergräben

Mig az előzőre elég egy nap, erre szerintem legalább két nap kell (Mi is így tettünk). Először szállást kerestünk (érdekes módon errefelé viszonylag kevés kiadó hely volt, azok is zömmel foglaltak voltak), de végül eljutottunk Joachimsberg-be, és ott a Gasthaus Schaglhof-ban (jelenleg: Reiterhof Schagl) találtunk megfelelő szállást. Végül is a félpanzió mellett döntöttünk (egész napi túrázás után kivételesen este is együnk főtt ételt), ami nagyon jó döntésnek bizonyult. Háromfogásos vacsorát kaptunk, még az üdítő is benne volt, egyszerűen fantasztikusan finom volt. Sok helyen, többek között itt is tapasztaltuk azt, hogy a helyiek már nem főznek otthon, hanem átmennek anni egy olyan helyre, ahol jól főznek és ezt arra is kihasználják, hogy egy jót sramlizzanak, énekeljenek és társasági életet éljenek. Ezt igen sok helyen tapasztaltam azóta is, köztük Németországban is.


Gasthaus Schaglhof (jelenleg: Reiterhof Schagl)

Látszott, hogy a legjobb minőségű anyagokból dolgoztak, gondosan elkészítve az ételeket (a jó konyha hatása még az is volt, hogy nem csak a szállóvendégek ettek itt, hanem úgy láttam, hogy a helyiek sem főznek otthon, hanem ide jönnek egy jót enni és egy jót diskurálni, minden este telt ház volt az étteremben).

Szerencsére a Gasthaus nem volt messze Wienerbrucktól (kb. 2 km), mivel másnap reggel oda kellett menni, hogy az első napi túránkat megkezdhessük az Ötschergräbenben.


1. nap

Autóval bementünk Wienerbruckba, ott át kell kelni a keskeny nyomtávú vasút pályáján (Mariazell-i vasút - nagyon szép!) és a réten rögtön le kell tenni a kocsit. A tó baloldalán lévő aszfaltúton indulunk el, amely kb. 300 m-re véget ér (legalábbis nekünk, mert bemegy egy lezárt vízműves területre). Itt figyelni kell, mert a bejáratot alig lehet észrevenni, olyan kicsi. A tóból kifolyó vizet balról kell elhagyni egy viszonylag keskeny ösvényen (a jobboldali út csábítóbb, mert szélesebb és jobb minőségű). Jó darabig enyhén lejt az út lefelé (ez egy olyan hely, ahol előbb lefelé kell menni és a végén kijönni belőle, ritkaság). Már itt is látható néhány kisebb-nagyobb vízesés, de ezek ne tévesszenek meg bennünket, a java még hátravan.

Kb. 1 km után az eddig lagymatag út hirtelen egy meredély szélére kerül, itt egy függőjárdán kell átmenni.

A függőjárda

Ez kb. 50-60 m hosszú, amint véget ér, kezdődik a leereszkedés. Ez igen meredek és intenzív, ekkor jól jönnek a nordic walking botok. Az út több kisebb alagúton is áthalad, alattunk egy mély szakadék jobbra, rendkívül látványos.

Az egyik alagút (Éva)

Mikor végre leérünk, meglátjuk, hogy az osztrákok még egy ilyen helyen is elektromos áramot termelnek, mert a terep jó erre. Ugyanis van itt egy kis vízi erőmű, ami nem a szurdok patakjából nyeri az elektromos energiát, hanem egy kb 300 m-el magasabban lévő tóból vastag csövön vezetik le a vizet (nagy eséssel), ez hajtja meg a turbinákat. Az erőmű  egyáltalán nem zavaró látvány (lásd Nagymaros!).


A vízi erőmű

Itt Mi balra kanyarodtunk, mivel erre találhatóak a szebb részek (akinek sok ideje van, az jobbra is mehet), tehát a folyásiránnyal szemben haladtunk. Az osztrákok szerényen az Osztrák Grand Canyon-nak nevezik ezt a helyet, ami egy kicsit túlzás, de ezt leszámítva szenzációs egy hely.

Ötschergräben

A gyalogút kezdetben egy ilyen ösvényen megy, nem túl magasan a patak felett, viszont ez hamar megváltozik és a továbbiakban elég hosszú szakaszokon trepniken kell menni. Ez önmagában nem lenne nagy baj (annak, akinek nincs tériszonya), de korlát egy szál sem (sehol!) és néhol igen magasan megy az út (szerintem egyes helyeken akár 20 m magasan is). Tehát a tériszonyosok gondolják meg, hogy ide merészkednek-e?

Ötschergräben 

A víz meg csak zubog mellettünk a sziklás mederben (május 1-én voltunk itt, a sok hólétől szerintem pont elég víz volt benne), körben hatalmas sziklafalak, csodás látvány.

Ötschergräben
Na, ilyenek a trepnik!

Az út mellett számos forrás található.

Egy a sok forrás közül

Szerencsére a szurdok csak folytatódik-folytatódik, nem olyan, mint a szurdokok zöme, hogy pár száz méter a szép rész, utána meg annyi.

Még egy trepnis szakasz
Ekkora sziklafalak övezik a szurdokot

Amikor már kezdünk egy kicsit eltelni a látványtól, hirtelen kibukkanunk az Ötscher Hias nevű helyre, ahol egy hideg-meleg büfé található (nehogy már egy ilyen szakadékban csak úgy éhen haljunk!). Áramot generátorral állítják elő, gázpalack is van, így a helyhez képes egészen kiváló választék van (érdekes, pusztán csak azért, mert itt van a büfé, nem adják 2-3 szoros áron az ételt, ahogy nálunk szokták). A második napon ezen a helyen jöttünk be a szurdokba és itt folytattuk az utunkat, így tudjuk, hogy erősen meg kell küzdeni azért, hogy ide bármit is behozzanak, mégsem drága a hely.

Az Ötscher Hias

Jól látható, hogy az út a jobb oldalon halad, egy kis hídon kell a büféhez átmenni (az asztalokat és a WC-t csak a vendégek használhatják - de pld. itt lehet tojásos galuskát is enni - osztrák viszonylatban nem drága) és ott egy jót enni - inni. Érdekes, hogy sok osztrák turista hátizsákból ebédelt, máshol ezt nem tapasztaltam. Egyébként ez egy olyan hely, ahol a szurdokot el lehet hagyni, de nekünk vissza kellett menni ugyanazon az úton a kocsihoz. Mi ezt tettük és visszasétáltunk a patak partján az erőműhöz. Itt viszonylag meredeken fel kellett kapaszkodni a függőjárdáig, közben áthaladtunk a kis alagutakon. Lent még hófoltok voltak, mivel mint mondtam, május 1-én voltunk itt (ekkor nyit a park).

Felfelé a szurdokból

Itt megint jól jönnek a nordic walking botok.

Amikor kiértünk a parkolóhoz, kiderült, hogy valamilyen helyi rendezvény van, ügyességi versenyek, sramli zene, stb. Azt már máshol is láttuk, hogy az osztrákok nagyon jól elszórakoztatják magukat, bárhol is voltunk, valami helyi program mindig volt.

Egy kicsit néztük őket, hallgattuk a sramli zenét, majd visszamentünk a Schaglhof panzióba, jól bevacsoráztunk, lefürödtünk, majd olvastunk a lefekvésig.

2. nap

A második nap úgy mentünk be a szurdokba, hogy ott folytathassuk, ahol tegnap abbahagytuk (így nem kellett még egyszer végigjárni a már látott szakaszt, nem azért mintha bármi baja lett volna, de még elég hosszú út áll előttünk ezen a napon is). Ha valakit érdekel, akkor meg tudom mondani, hogy hogyan kell ide bejönni. A kocsit leraktuk egy másik tó mellett (ennek a vize zuhan le a csöveken a vízi erőműhöz), majd gyalog lesétáltunk az Ötscher Hias-hoz. Az út kevésbé meredek, nincs benne szikla, lépcső, ugyanis itt hoznak le mindent a büfébe.
Mielőtt leérünk, az út mellett egy kis mű vízimalom van, egy kis bemutató félével.

Mű vizimalom az út mellett

Az út alján ott találhatjuk az Ötscher Hias büfét.


Az Ötscher Hias
Az ösvény ugyanúgy folytatódik tovább, mint tegnap, csak itt vannak még keskenyebb szakaszok is, és korlát - kapaszkodó továbbra se sehol.

Ötschergräben (Éva)

Az út mellett kezdenek felszaporodni az oldalvölgyek felől bejövő kis vízesések, mikor a háttérben feltűnik a legnagyobb vízesés, a Myrafälle.

A háttérben a Myrafälle

Innen már nincs messze a szurdok leglátványosabb vízesése, csak még egy nagyon keskeny ösvény-szakaszon kell átvergődni (messzebbről rosszabbul néz ki, mint közelről). Bár tényleg nagyon keskeny az ösvény, amit a sziklába vájtak és "természetesen" korlát nincs, azért egy nagy lélegzet után simán át lehet menni (vissza meg úgyis vissza kell jönni).

a keskeny ösvény-szakasz

Ha ezen átjutottunk, már lényegesen könnyebb lesz az út, visszatérünk a fák közé és az út is alászáll majdnem a patak szintjére. Néhány száz méter után már ott is vagyunk a Mirafall-nál (szokták írni Myrafälle-nek is).

Mirafälle
Ez után is szép a völgy, de a következő látványos vízesés már messzebb van, így mi csak egy keveset mentünk már csak felfelé, majd onnan visszafordultunk.

az Ötschergräben

Visszafelé ugyanazon az úton kell menni egészen az Ötscher Hias-ig, de ez nem nagy gond, mert a szurdok visszafelé is nagyon szép, csak most a másik irányból látjuk a sziklafalakat és a vízeséseket.

a visszaút egy szép szakasza

Az Ötscher Hias-tól a második napnál említett úton visszamentünk a kocsihoz, majd a Schaglhof panzióhoz, ahol egy kellemes zuhany után elköltöttük jól megérdemelt vacsoránkat (jól elfáradtunk, de megérte).

Vissza a főoldalra (katalógus)

Svájc: Jungfrau Region (4. - 6. nap), SzG3

Vissza a főoldalra (katalógus)

További svájci beszámolók:
Bern
Jungfrau Region (1. - 3. nap)
- Ami a beszámolókból kimaradt (2010)
Alpok - szurdokok, kanyonok világa

Most folytassuk barangolásunkat a Jungfrau Region-ban a 4. naptól.

4. nap


Ma ismét kirándulni mentünk, szokásos módon a kék-sárga vonattal eljutottunk Lauterbrunnenbe, onnan a zöld-sárga fogaskerekűvel felmentünk Wengenig. Ez szintén egy napteraszos város, a turisták ide is csak így juthatnak fel, e miatt gyakorlatilag nincs forgalom a településen, így a levegő még a szokásosnál is tisztább (ezt igazából nem tudom, hogy hogyan lehetne érezni, itt mindenhol tisztának éreztük a levegőt).

A Lauterbrunnen - Kleine Scheidegg fogaskerekű
vasút Wengen-i állomása
Wengen

Wengenből a Männlichenre a nagy kabinos kötélpályával jutottunk fel. A másik oldalról (Grindelwald) szintén fel lehet jutni a kis kabinos kötélpályával (GGM) a Männlichenre (erre majd később visszatérünk), tehát ez némileg hasonló csomópont, mint a Kleine Scheidegg, innen is sok túra útvonal indul.

A Wengen - Männlichen nagykabinos kötélpálya
alsó állomása (LWM)
A Grindelwald - Männlichen kiskabinos kötélpálya
felső állomása (GGM)

A Männlichenről Mi a Kleine Scheideggre kirándultunk át. Ez az út UNESCO Weg néven UNESCO védnökség alatt áll. Sajnos  a túra egész ideje alatt elég sűrű felhőzet volt, így csak a túrára tudtunk koncentrálni, a Jungfrau csoportot csak néha láttuk.

A Männlichen - Kleine Scheidegg túraútvonal I.

Az út mentén itt is rengeteg virág volt, ezek közül mutatok be egyet:
A Männlichen - Kleine Scheidegg túraútvonal II.
A Männlichen - Kleine Scheidegg túraútvonal III.
A Männlichen - Kleine Scheidegg túraútvonal IV.

A képekből is látható, hogy amint nincs nap, azonnal hűvösre fordul az időjárás (és ne felejtsük el, 2000 m magasan vagyunk). Tehát ilyen kirándulásokra jól fel kell készülni ruházat szempontjából is. Kb. 1 1/2 óra múlva kényelmesen eljutottunk a Kleine Scheidegg-i állomásra.


Kleine Scheidegg
(Az állomás mögött jól látható a Jungfraujoch felé menő
piros fogaskerekű meredek pályája)

Itt megvártuk a Grindelwald felé menő zöld-sárga fogaskerekűt (kb. fél óránként mennek), addig is jót barátkoztunk a korábban már említett kecskékkel.

A Kleine Scheidegg és Grindelwald között közlekedő
fogaskerekű vasút

Grindelwaldban a vasútállomás mellett lévő busz pályaudvarra mentünk.

Postabuszok Grindelwaldban
a postabuszon

Ezek a postabuszok végre úgy néztek ki, ahogy azt korábban elképzeltem, sárgák, oldalukon a postakürt jelével (megjegyzés: ebben a régióban a postakürt szerű dudálás volt a második leggyakoribb hang a tehenek kolompolása után, mert minden kanyarban dudáltak - márpedig az van elég - mivel teljesen mindegy, hogy felfelé vagy lefelé mennek, mindenképpen nekik van előnyük minden más járművel szemben, az út pedig zömmel egynyomú. A másik postabusszal történő kikerülést úgy oldják meg, hogy egyrészt pontosan ismerik a menetrendet, tehát tudják, hogy hol jár a másik, és ezt még pontosítják CB rádión keresztül, így mindig egy kitérőnél találkoznak). Másrészt egyfolytában dudálnak a kanyarok előtt (de hát itt mindenhol kanyar van). Grindelwaldból a völgy alján található Gletscherschlucht-hoz mentünk le.
A postabusz egy kis hídon áthaladva egy szálloda előtt tett le bennünket. Itt található a szakadék fogadóépülete is. Egy rövid szakaszon függő járdán kell menni, majd kezdődik az igazi szakadék.


a Gletscherschlucht fogadóépülete
van egy szép ásványkiállítás a fogadóépületben
eleinte ilyen függő járdán kell menni
dolgozik a víz a szurdok alján!
Grindelwald - Gletscherschlucht 
Grindelwald - Gletscherschlucht, a nagy vízesések

Innen már egy, a sziklába vájt alagút rendszeren kell tovább menni, feltehetőleg az igen magas falak tetejéről esetleg leeső kövek ellen véd. Ez a szakadék rendszer (nem véletlenül nem használom a szurdok kifejezést, mivel nagyon keskeny szakaszok itt nem voltak) azért tetszett a legjobban a három meglátogatott ilyen jellegű hely közül (Aareschlucht, Trümmelbachfall), mert ennél lehetett érezni azt az őserőt (ami kivájta a szakadékot), amit a többinél nem annyira. 

Grindelwald - Gletscherschlucht 

Függőleges, magas falak, semmi növényzet, a szakadék alján dübörgő folyó, a hordaléktól szürkés-sárgás színnel, teljesen őskori kinézetet kölcsönzött a helynek. a közepe tájt egy látványos kettős vízesés zúdult le. Szerencsére elég hosszan kiépítették az alagútrendszer, így jó mélyen be lehetett menni a szakadékba.

Grindelwald - Gletscherschlucht 
Grindelwald - Gletscherschlucht
a Gletscherschluct végénél ilyen szép kilátás
van a Jungfrau csoportra

Az egésznek olyan volt a hatása, hogy az alakító folyamatok ott zajlanak előttünk, nyersen és brutálisan. Nagyon jó volt, hogy megnéztük (az Aareschlucht ehhez képest egy szelíd szurdok volt - ez nem a lebecsülése miatt mondom, mert szép volt - , a Trümmelbachfall pedig már inkább egy végterméknek tűnt, bár valóban igen-igen látványos volt).

A szakadék meglátogatása után visszatértünk Grindelwaldba (figyelem, a postabusszal ugyanabba az irányba kell továbbmenni, mint ahogy jöttünk, mert itt egy kis kört írt le és úgy tért vissza Grindelwaldba, tehet ezen a szakaszon egy irányban közlekedik).

Girndelwaldból a már szokásos kék-sárga vonattal tértünk vissza Interlakenbe.

A Grindelwald - Interlaken között közlekedő
kék-sárga vonat
A Grindelwald - Interlaken között közlekedő
kék-sárga vonat -video

Néhány érdekesség ezekről a vonatokról: tiszták és pontosak (nekünk ez érdekes lehet). Ami viszont tényleg érdekes az az, hogy mind a két szárnyvonalon vannak meredekebb szakaszok is, ezeken átalakul fogaskerekűvé és úgy megy tovább. Ezt onnan lehet észrevenni, hogy a fogaslécbe történő becsatlakozáshoz lelassít és tovább is lassabban megy, majd mikor ennek a résznek vége van, belegyorsít. Mind a két szárnyon 2-2 ilyen szakasz van (de ez jellemző más vonalakra is). Ugyancsak érdekes, hogy a helyi vonatok csak 1000 mm széles nyomtávon működnek, a nálunk szokványos nyomtáv főleg a nemzetközi vonalakon használatos. Így fordulhat elő, hogy Interlakenben a Keleti pályaudvar egy részén a keskeny, egy részén a normál nyomtávú sínek futnak. A keskeny nyomtáv miatt a vagonok is keskenyebbek, így ha véletlenül éppen sokan vannak a vonaton, elég szűkek az ülések. De talán éppen e miatt indítanak 14 vagonos szerelvényeket (7-7 az egyik és másik völgy-irányba), hogy mindenkinek jusson kényelmes hely (ezeknek mindig van egy jó ötletük a turisták kényelméért).

Még egy megjegyzés: az is érdekes, hogy végig egész Svájcban mindenhol találtunk nyilvános  és nagyon tiszta WC-t (ha véletlenül nem, akkor be lehetett menni bármely étterem WC-jébe, nem szóltak érte), valamint közkutak egész sora van kiépítve, ahol  folyamatosan csörgedezik a (szerintem) forrásvíz. Ez vonatkozik a városoktól egészen a magashegyi utakig mindenhova. Így Mi csak 1 - 1 félliteres vizes flakont vittünk minden nap magunkkal, mert tudtuk, hogy pár száz méterenként találunk friss vizet. Így nem kellett több liter vizet cipelni magunkkal (otthonról hoztunk kettő csomag 6 db-os ásványvizet, ennek a felét visszavittük, mert Svájcban egy darabot nem használunk el). Szerintem ezek elég turistabarát megoldások (gondoljunk bele, ha valaki Budapesten akarna WC-re menni, vagy kútvizet inni). Ezzel a témával azért szoktam kiemelten foglalkozni, mert külföldön egy turistának ez szokott az egyik legnagyobb gondja lenni (az itteni helyzetből is látszik, hogy van kulturált megoldás rá). Itt tényleg minden arról szól, hogy a turista hozza pénzt, tiszteljük meg azzal, hogy mindenben kiszolgáljuk (pld. a Jungfraupass is egy nagy segítség az ára ellenére, mert ha ugyanazt az utat akartuk volna megtenni ebben a 6 napban (bérlet nélkül), amiket itt leírtam, akkor ingünk-gatyánk ráment volna). Ezért mindenkinek javaslom, hogy ha valaki Svájcba megy, szánjon rá komoly időt az interneten, hihetetlen mennyiségű kedvezményre lel (magyar szinten elképzelhetetlen kombinációk léteznek, sokszor egy helyen igénybe vett kedvezményes kártyával egy másik helyen szintén további kedvezményeket lehet igénybe venni további beruházás nélkül, tényleg lehetetlen felsorolni ezeket). Példaképpen elmondok egy igen érdekes ajánlatot: ha valaki vállalja, hogy hajnali fél hatkor felmegy a Schynige Platte-ra (gondolom ekkor viszik fel a személyzetet) és ott reggelizik (vagy teázik) a szállodában, akkor sokkal olcsóbban megjárhatja az utat, mint a normál vonattal. És ilyenekből kismillió van.

Ez nap nap is élményekben gazdag volt, jó érzéssel tértünk nyugovóra a Hirschenben.

5. nap


Ezen a napon elhagytuk a Jungfrau Régiót, mivel elég rossz volt az idő és Meiringen környékére látogattunk el. Ez kb 30 km-re esik Interlakentől.
Meiringen és közvetlen környezete több érdekességgel büszkélkedik:
1. az Aareschlucht (az Aare szurdok)
2. a Reichenbachfälle (a Reichenbach vízesés)
3. és maga Meiringen
Vegyük ezeket sorban:
1./ Az Aareschlucht az Aare egy nagyon szép szurdoka. Két bejárata van, be lehet menni mind a két végén. Mi a meiringeni bejárat felől mentünk be. Itt ismét meg kell említenem a svájciak rendkívüli leleményességét, amikor pénzt akarnak kiszedni az ember zsebéből, mert itt is több kedvezményt ajánlottak, ezek közül kettő:
a/ kombijegy, ami érvényes az Aareschlucht-hoz és a Reichenbachfällehoz is (természetesen több CHF megtakarításával, mintha külön venné meg az ember).
b/ valaki bemegy a szurdokba, majd a másik végén kijön és vonattal jön vissza (ez is olcsóbb, mint külön külön).
Meiringen felől érkezve a főútról balra kell lekanyarodni és a kereszteződétől kb 700-800 m a bejárat. Itt a szokásos szép fogadóépületet találjuk (ingyen WC-vel itt is!).

A fogadóépület

Innen kb. 200 m-re kezdődik maga a szurdok, ezen az oldalon a keskenyebb részével, néhol olyan keskeny, hogy szinte el sem lehet képzeni, hogy az a sok víz hogyan fér bele. Sajnos a képek viszonylag sötétek, mivel az idő is nagyon borult és a hely önmagában is sötét volt.

Az Aareschlucht
Az Aareschlucht

Ezt a szűkebb részt elhagyva egy szélesebb, meredek falú völgyben fut a folyó, a sziklára kiépített járdán kell továbbmenni. Nagyon szép látvány.

Az Aareschlucht
Az Aareschlucht
Az Aareschlucht

A szurdok másik végén (ahová most elérkeztünk), de már a fizetős részen kívül, van egy szép függőhíd is.

függőhíd az Aare felett

Mi gyalog mentünk vissza a kiindulópontra, mert így még egyszer meg tudtuk nézni a szurdokot.

2./ a Reichenbachfälle (Sherlock Holmes vízesés):


Meiringen arról nevezetes és kultikus hely, hogy sir Arthur Conan Doyle itt akart megválni főhősétől, Sherlock Holmestől. Holmes a Moriarty professzorral történt összecsapása során elkerült Svájcba, konkrétan ide, és itt történt meg az akkor végsőnek szánt összecsapás. Mivel a professzor vele egyenrangú fél volt, így csak úgy tudta Holmes megölni, hogy magával rántotta a vízesésbe. Akkora volt a felháborodás Angliában, hogy ki kellett "mászatni" Holmest a vízesésből és folytatni a történeteket. A második szakasz olyan sikeres volt, hogy több történet született, mint az elsőben.
Most vissza a vízeséshez:
Ha kombijegyünk van (Mi ezt vettünk), akkor csak meg kell mutatni és már mehetünk is fel a szép piros siklóval a nevezetes vízeséshez (vigyázat, csak 24 személyes, hamar megtelik!).

a Reichenbachfall-Bahn

A sikló közvetlenül a vízesés alá visz fel, itt egy fehér csillag jelöli a nevezetes küzdelem helyét.

A Reichenbachfälle
a Reichenbachfälle
a Reichenbachfälle -video 1.
a Reichenbachfälle -video 2

A vízesés mellett megy el a turista ösvény, ezzel egészen a vízesés fölé lehet feljutni. Ha van valakinek ideje, el lehet menni a Rosenlaui gleccserszurdokhoz, nagyon szép (nekünk nem fért bele).
Visszafelé le lehet menni a siklóval, vagy a szép gyalogösvényeken.

a Reichenbachfall-Bahn

Ha ezekkel megvagyunk, akkor be lehet menni
3./ Meiringen-be.


Svájci viszonylatban nem egy nagy szám, inkább a környékén lévő nevezetes helyek miatt érdekes (Aareschlucht, Reichenbachfälle), valamint a Sherlock Holmes sztori miatt. Holmes emlékét az Angol templom (alatta Holmes emlék múzeummal), ill. Holmes szobra őrzi.

Sherlock Holmes szobra
Az Angol templom és Holmes emlékmúzeum

Található itt még egyéb Holmes emlék is: Sherlock Holmes szálloda, Conan Doyle tér (itt van az Angol templom). Jól kiaknázzák a sztorit.

Búcsúzóul még elmentünk a Gelmerbahnt megnézni (ide kb. 20 km), amely arról nevezetes, hogy (egy szakaszán) a legmeredekebb sikló, 106 %-os, ami meredekebb, mint 45 fok. Sajnos nagyon rossz volt az idő, így csak megnéztük a vasutat meg átmentünk az út feletti függőhídon, de nem mentünk fel (pedig jó időben csodálatos lehet, fönt egy hatalmas víztározó, amit meg is lehet kerülni, de ez most nem adatott meg).


a Gelmerbahn
a Gelmerbahn
a függőhíd

A szinte sötétszürke, zárt felhőzetet, no meg az időnkét eleredő esőt leszámítva ez a nap is sok látnivalóval szolgált (ha már ilyen messzire eljöttünk, egy kis rossz idő már nehogy elrontsa a kirándulást) és jóleső érzéssel tértünk vissza Interlakenbe.

6. nap


Megjegyzés: a Firstbahnnál csak a 2 (Bort) és 3. (Schreckfeld) törésnél lehet kiszállni, az elsőnél csak irányváltás történik. A GGM-nél a közbenső állomásnál (Holenstein) ki és be lehet szállni)


Az utolsó napon visszatértünk a Jungfrau Régióba. A mai napra elsőként a Bachalpsee meglátogatását tűztük ki. Ide azért szoktak ellátogatni, mert a tó végében található egy duzzasztógát és szélcsendes időben, amikor a tó vízfelszíne mozdulatlan, az egész Jungfrau csoport ott tükröződik a vízben (így első hallásra elég giccses, de rengeteg képeslapon, csokin és egyéb szuveníren ott található ez a kép, meg különben is, a túra ettől függetlenül is szép).
A szokásos Interlaken, Ostbahnhof - Grindelwald - First útvonalon eljutottunk a First állomásig.

a Grindelwald - First kötélpálya
a "svájci tehén" (egyszer bele kellett tennem valahová, egyébként
is pont erre felé voltak ezek a tehenek)

Ha innen (a felérkezéshez viszonyítva) jobbra mennénk, akkor a már korábban leírt Grosse Scheidegg-hez jutnánk. Mivel ma a Bachalpsee az úti cél, így egyenesen megyünk tovább. Sajnos, míg lent szép volt az idő, itt  lassan elkezdtek gyülekezni a felhők. Ennek ellenére viszonylag sokan jöttek fel azzal a céllal, hogy megnézzék a Bachalpsee-t.

First -Bachalpsee túraútvonal - I.

Útközben van néhány kunyhó, amit például átöltözéshez, pihenéshez jól lehet használni.

First -Bachalpsee túraútvonal - II.

Megérkezve a tóhoz, szinte teljesen beborult. Velünk együtt sokan lefeküdtek a fűre és várták, hogy hátha kitisztul az idő. Szerencsére ezt leszámítva nem volt rossz idő, csak azt az ominózus fotót nem tudtuk elkészíteni. Magát a helyet lefényképeztük, a tó is teljesen nyugodt volt, csak a hegyek tükörképe nem volt ott (szerencsére nem azért jöttünk, hogy fotózzunk, hanem azért, hogy jól érezzük magunkat, így ez a kis bosszúság sem tudta megakadályozni azt, hogy élvezzük a túrát)

az a bizonyos hely, ahol a tükörképnek lennie kellett volna

Így némi várakozás után visszamentünk a First állomásra.

First -Bachalpsee túraútvonal - III.

Innen a kabinos kötélpályával lementünk Grindelwaldba, ahol egy kicsit még sétáltunk is.

Grindelwald

Itt felszálltunk a zöld - sárga fogaskerekű vasútra Kleine Scheidegg felé és mentünk egy megállót (itt van a korábban említett Y alakú elágazás). Itt leszállva a parkolón keresztül el kell jutni a Männlichenbahn alsó állomásához (szintén Jungfraupassos).


a Männlichenbahn alsó állomása (GGM)

Ez szintén kis kabinos felvonó. Jó hosszú, de csak egy közbenső állomása van, ellentétben a First kötélpályával. E miatt az egyes szakaszok igen hosszúak, csak megy - megy - megy. Még szerencse, hogy azért van látnivaló bőven. 

Männlichenbahn (GGM)

Most a végállomásig mentünk, egészen fel a Männlichenre. Korábban már jártunk itt, mivel Wengen felől a másik oldalról ide érkeztünk fel a nagy kabinos felvonóval és gyalog mentünk tovább Kleine Scheidegg felé. Most e miatt csak egy keveset sétáltunk itt, majd visszamentünk a középső állomásra.

a felső végállomás a Männlichenen (GGM)
a Männlichenbahn (GGM)
a középső állomás, Holenstein (GGM)

Itt azért szálltunk ki, mert bár a kötélpályán vissza tudtunk volna menni a parkolóig, de innen is megy egy postabusz Grindelwaldba, amely közvetlenül a vasútállomásra viszi az embereket, így nem kell az egy megállóért ácsorogni és várni a zöld  - sárga fogaskerekű vasutat. A menetrendet pontosan kell ismerni, mert innen napjában csak háromszor megy le a postabusz (a teljes Jungfrau Régió menetrend minden helyen beszerezhető ingyen - fontos kellék!). Igaz, ha valaki lekési az utolsó buszt, akkor a kötélpályán szintén le tud menni még egy darabig. Figyelem, ez a pálya is viszonylag korán zár (2010-ben 17:30-kor ment le az utolsó kabin - ezt láttuk is a buszból, mert a kabinokat folyamatosan leakasztják a kötélpályáról, hogy fedett helyen tárolhassák, utána már csak a csupasz kötélpálya látszódik! Aki ezt lekési, az vagy fönt marad, vagy irgalmatlan nagyot gyalogol Grindelwaldig - szerintem több óra és min. 1000 m szintkülönbség. Az utolsó kabin után tehát üres a kötél, míg a kabin le nem ér az alsó állomásra, majd leáll a pálya!
Itt meg lehetett tapasztalni, hogy mit jelent a postabuszt vezetni. Na ezek a sofőrök értik a szakmájukat. Sokszor nem is lehet előre elképzelni, hogyan fog azon a hajtűkanyaron továbbjutni, miközben mellette fák, villanypóznák állnak, maga az út pedig egynyomú. Mégis megoldotta. Nagyon nem használhatják ki ezt a vonalat, mert lefelé senki nem szállt fel a buszra, csak mi voltunk ketten.
Ez után már nem volt mit tenni, a kék - sárga vonattal visszamentünk Interlakenbe. Zuhanyozás, ejtőzés, este séta a városban. Sajnos a 6 nap gyorsan elmúlt. Viszont mindenkinek ajánlom, hogy ha 6 napig tud maradni ebben a régióban, ne sajnálja a Jungfraupass árát kifizetni, mert így korlátlan utazási lehetőséghez jut, valamint így tud ténylegesen takarékoskodni, mert ha minden utat külön-külön fizet ki, akkor két-háromszorosát fogja fizetni, mint a Pass ára (csak egy példa: ára 200 CHF/fő/ 6 nap. A Jungfraura feljutni Pass nélkül kb 175 CHF, a Pass esetében kell venni egy kiegészítő jegyet (egyedül itt), ez 2010-ben kb. 54 CHF. Tehát a Pass-ból már leutaztunk 121 CHF-t. Ha ez után felmegyünk mondjuk a First-re (oda-vissza), már el is ment a maradék 79 CHF. Tehát még mérlegelni sem kell, hogy megéri-e? Megéri!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)

Ennyit tudtam most írni erről a csodálatos 6 napról.

Ha az első három napra is kíváncsi vagy, akkor ide kell kattintani!

Vissza a főoldalra (katalógus)